A cipót kedvenc pékedtől hoztam,
s mellé nagy, mázas csuporban
tejet altattam neked.
Fényeztem hamvas, kerekded gyümölcsöket,
és bíbort vettem magamra, s kontyot tűztem,
mert te úgy szereted.
Aztán csak hallgattam,
ahogy az óra múlatja
a lassan csorgó perceket.
Tizenegy is elmúlt.
A kenyér szegetlen maradt,
s én az ablaknál állva bámultam
a frissen hullott, szűz havat,
s a bánatot, hogy hiába vártalak,
mára csendéletté festette
a idő szelíd, nagylelkű piktora.
#fotóinspiráció
#Fotó: Dudás Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése