Hetek telnek nélkületek,
és hónap nyeli a hónapot.
Ma sem vagyok más, mint gyerek,
akit apja-anyja elhagyott.
Helyetekbe senki nem lép,
és tudom, ti sem felejtetek,
mégis halványul az emlék,
hisz’ pitvaraim üres terek.
Lemegy a Hold, s újra felkel,
apály-dagály az idő sodra.
S hogy az éjre jön a reggel,
csak új tapasz a fájdalomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése