Emlékszem,
mindig is táncolni akartam.
Vagy
kecses hegedût állam alá szorítva
csak
Neked játszani.
Egy nap
jöttél az üzembôl, késôn és fáradtan,
és én
segítettem anyának teríteni.
Néztem,
ahogy eszel,
zúzós,
nagy falatokkal - s vártam.
Hogy el
tudjam végre mondani!
A
táncot, a zenét. A vágyaim.
És te,
ahogy mindig,
beszélni
kezdtél a gyárról,
hogy ma
váratlanul leállt a generátor,
és
szaladtak érted.
Érted,
a Mesterért!
Büszke
voltál és elégedett,
és én
nem adtam volna semmiért,
hogy
boldognak látlak.
Neked
már nem muzsikálhatok, apa.
De
talán hallod,
ha játszom valamit az odaátnak.
*
Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez