2017. május 23., kedd

Rímcsend

Amikor nem írok,
csak a tengernyi időt múlatom,
ahogy álmos gyíkok
fekszenek a tűzforró betonon.

Sodródom csupán,
a heteket felfalják az évek,
unt ingajáratán
el se kéri jegyem már az élet.

Ha rímcsend van bennem,
a szavak romjain hagyj egyedül,
engedj megszületnem,
hadd írjam magam újra legbelül.

2017. május 7., vasárnap

A néma költő

Mikor sírni se tudok,
és haragot se érzek,
tán mosolyogni látszom,
és úgy tűnik, hogy élek.

Amit nem írok versbe,
az fáj istenigazán,
a tollam se bírja el,
amit letagad a szám.

2017. május 5., péntek

Tavaszi tükör

Nem adja magát most könnyen a tavasz,
toporzékol, mint hisztis kisgyerek.
A betonon szerteázott falragasz,
s nem tudni, mit és kinek hirdetett.

Talán a májust, vagy rögtön a nyarat,
hogy el ne hagyjon minket a remény,
hisz egy sóhaj, s már ősz jár a kert alatt,
s hó fekszik el a házak tetején.

Megtörten üldözöm a négy évszakot,
elolvadnak előttem az évek.
De az ott a tükörben nem én vagyok,
amit láttok, nehogy elhiggyétek.

2017. május 1., hétfő

Taníts, jó kutyám

Tanulnék tetőled, jó kutyám,
türelmet, végtelen derűt,
hogy harag szívedben nem terem,
és múlhatatlan hála fűt.

Eltanulnám odaadásod,
tekinteted tiszta tükrét,
hogy ember csak embertől tudja,
miben áll az egyedüllét.

Mert hű társra tebenned talál,
ki csak ad, s nem kér cserébe,
hisz’ lábánál ülve is tiéd
a lét minden édessége.

Barát vagy, állhatatos árnyék,
s nyíltszívű, mint a gyermekek.
Tanulok tetőled, kiskutyám,
tanulom még, jó hogy' legyek.