Árvák a fa alatt

Mikor árvák csillagszórója ég,
az égen két apró fény felragyog.
A karácsony többé már nem elég,
hogy kifényezze a holnapot.

Mikor árvák állnak a fa alatt,
az ünnep is egy kicsit árva.
Nevetés helyett félmosoly fakad -
valahol elveszett a párja.

Mikor egy asztalnál esznek árvák,
hogyha jóllaknak is, éhesek,
és úgy tesznek, mintha nem látnák
az üresen maradt székeket.

Hat adventi sor

Elfogy a Hold, majd újra kerek,
esztendőt falnak fel a hetek,
s a gyertyalánggal megérkezett
a szívszorító emlékezet.
Hiába ragyog, mégis beteg
az első advent nélkületek.

Üzenet

Emlékszem, mindig is táncolni akartam.

Vagy kecses hegedût állam alá szorítva

csak Neked játszani.

Egy nap jöttél az üzembôl, késôn és fáradtan,

és én segítettem anyának teríteni.

Néztem, ahogy eszel,

zúzós, nagy falatokkal - s vártam.

Hogy el tudjam végre mondani!

A táncot, a zenét. A vágyaim.

És te, ahogy mindig,

beszélni kezdtél a gyárról,

hogy ma váratlanul leállt a generátor,

és szaladtak érted.

Érted, a Mesterért!

Büszke voltál és elégedett,

és én nem adtam volna semmiért,

hogy boldognak látlak.

Neked már nem muzsikálhatok, apa.

De talán hallod,

ha játszom valamit az odaátnak.

*

Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez

Kenese

A fegyelmezett tóparti fák

vékonyka ingén átszalad a szél.
Árva sirály ringatja magát -
hinni szeretné, messze még a tél.

A móló már furcsán néptelen,
de azért minden a nyárról mesél.
Pont olyan, mint a fényképeken,
csak kicsit kopott a hajófedél.

Vitorlát bont a vén Balaton,
lehullik az összes fűzfalevél.
Átkel az ősz az aranyhídon,
s az év, mint egy kék szalag, körbeér.

2 éve és 1 napja

Két éve és egy egész napja

még bizakodtam, még hittem,

hogy tested a halált becsapja,

és világom helyrebillen.

De holnap újra fordul az ég,

a szükség ma nem bont törvényt.

Engedd, anya, hogy bízzak ma még,

hogy a holnap meg se történt.

Kétszer két édes emlékére

Idén az asztalon már kétszer két mécses,

a hatalmas ég is késélesen fényes,

az árvák novembere ezer részre tépdes,

az élet mára lett végleg veszteséges.

Búcsú

Mint mozgólépcsőn egymás mellé

sodródott idegenek,

olykor megállunk egy szóra

két helló között,

és úgy teszünk, mintha észre se vennénk,

hogy szerelvényünk

a végállomásnak ütközött.

Nem érdekel, mi vár odafent,

és többé már nem tekintünk hátra.

Utoljára még egymásra nézünk -

de már nem egy irányba.

*
Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez

Reneszánsz

A városszéli régi gyár

már régen nem pipál.

Az ósdi falakon úgy ül a penész,

mint munkába görnyedt háton a

sosem múló veríték,

s az üresen kongó liftaknában

tompa visszhangot vernek

az évtizedek.

Aztán egy nap a kormos ablakok

szépre fényesednek,

s a füstszín téglák fedezékéből

ifjú kezek előcsalják a

rejtőzködő művészetet.

*
Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez 

Inverz

Te se vagy más, csak fekete-fehér,

tükör, ami görbe, s közben igazat remél,

a kint és bent, a lent és fent,

aki épp most jött, és ki rég elment.

Nézz rám, és lásd, minden inverz,

tótágast állok és önmagadra ismersz.

*

Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez 

Álom fekete-fehérben

Már csak fekete-fehérben álmodom rólad.

De még mindig álmodom,

és mindig azt, hogy feléd indulok.

Mert megérzem olykor még a szívritmusod,

és lelkes leszek, akár bakfis vagy egy kisgyerek.

És megkeresném az elveszített színeket,

amik ott rejtőznek talán még tenálad.

De ma is látom még rideg, konok és távolodó hátad,

és sosem felejtem el hangod utolsó,

dermesztő hidegét,

így csak álmodom, hogy lázasan

lobogva és derűsen indulok feléd.

* 

Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez 

Madárlány

Repülni vágy, elhagyni készül a földet.

Mint ki régi-régi álmot követ,

hunyt szemmel, de kitárt szívvel indul el

a mindegy felé.

Áttáncol a falvak, városok felett,

esők áztatják könnyű, áttetsző szárnyait,

s míg szárítkozni megül egy felhőn,

ott lábat is lógáz kicsit,

majd tovasuhan, mint örökkön szállni vágyó,

szél sodorta, nyugtalan madár.

Nincs maradása -

túl tág, túl fényes

és túl végtelen a láthatár.

*

Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez 

 

Hajnal a kikötőben

Csönd van a tengernél.

A hajnali kikötő lomhán és komótosan eszmél,

s az első sugarakban lágyan ringatózik a

távoli horizont.

A fény színt színre bont,

s míg a hullámok girbe-gurba tükrében

álmosan szépítkezik a reggel,

az egymáshoz koccanó csónakok

szelíd metronómját

csak a korán megébredt sirályok

késéles vijjogása hasítja fel. 

*
Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez