Hetvenöt

Ha kivártad volna, ma lennél hetvenöt,

s bár messze repültél, két szárnyad ideköt.

Apró angyalmadár, tollad szürke bársony,

hiábavaló már bármi istenáldjon.

Számonkérés

Mindig felhívtalak, ha valami ért,

bár a rossz dolgokkal nem terheltelek,

s ma hiába mennék bocsánatodért,

elvittek rég a novemberi szelek.

És hasztalan szállnék vitába veled,

te már megbékéltél e világgal itt,

hol minden seb újra s újra felreped,

s angyalok tépik ki egymás szárnyait.

Szöktél a fájdalomtól. Megértelek.

Ezért nagyon nem is neheztelek rád.

De mondd, azt hogy bocsássam meg neked,

hogy elviseled hiányom odaát?

Öleld rám a nyarat

Látod, kedves, megjöttek a szürkék.

S ismersz, ilyenkor messzire repülnék,

mint a kedves, nyughatatlan gólyák,

kik a vén Földet körbebarangolják.

Öleld hát rám bőrödről a nyarat,

hogy mikor az ólom ég majd ránk szakad,

ne reszkessek, ahogy minden őszön,

ne hagyd, hogy az október megelőzzön,

s magával hurcolva borúba, sárba,

rám fonódjon nyirkos, hamuszín szárnya.

Mielőtt kedvem végleg elapad,

öleld rám, kedves, magadból a nyarat.