2015. december 30., szerda

Éjféli kacsintás

Nézd, milyen kék a decemberi ég,
a konok ködöt fölfalta a téli Nap.
Lassan fordul a nagy óriáskerék,
s az óév eltűnik a horizont alatt.

Fényesednek az új fogadalmak,
a tegnap gondjai sovány kísértetek,
a hit megágyaz a holnapoknak,
hogy értelme legyen minden ébredésnek.

Karjában dajkál minket az éjfél,
ringatja apró, hétköznapi  álmaink.
S mikor a két mutató összeér,
a kicsi cinkosan, biztatón ránk kacsint.

2015. december 23., szerda

Másmilyen karácsony

Más ez a karácsony,
ködös, vértelen virradat,
fényfüzér egy házon,
a nincs alszik a szív alatt.

Más ez a karácsony.
gyönge, félárva angyal,
gombhely a kabáton,
felborult terített asztal.

Más ez a karácsony,
mintha valaki várna ránk,
gyantakönnyes fenyőágon
ki-kialszik a gyertyaláng.

Méz a lágy kalácson,
és talpig díszben áll a fa,
más ez a karácsony…
minden más nélküled, Anya.

2015. december 22., kedd

Koldus tél

Koldus tél van, rongyos és elesett,
koszlott pléd fedi a budai hegyeket.
Az esték korán, fázva fekszenek,
s fel se kelnek délig a szürke reggelek.

Szájukat a világra tátják
az égen úszó óriás, lomha bálnák,
s vaksi, ködbe vesző ostorlámpák
alig-fénye vigyázza a város álmát.

Hogy ünnep jön, illatos és áldott,
nem tudhatja, csak ki éppen akkor állt ott,
kért és kapott egy vén sokat látott,
s angyal szállt le odafentről, amíg játszott.

2015. december 9., szerda

Naptárlapok - December

Zárójelbe került a szürke december,
reggel és este közt csak elfutó gondolat.
Vaksin, képeslapról néz rád egy hóember,
de valahol egy angyal már szárnyat bontogat.

2015. november 27., péntek

Naptárlapok - November

Már nem ősz, és a télnek se kell,
kitaszított, nemszeretem hónap.
Hol cinkedalra, hol  fagyra kel,
s unalmában megágyaz a hónak.

2015. november 18., szerda

Hajnali füst

A november halál, hidegen illanó gyertyafüst –
máskor kikelet arcú, kifordított tél.
Látod, anya? A hajnal hol bíbor, hol meg kék-ezüst -
hiszem, meg nem is, hogy örökre elmentél. 

2015. november 10., kedd

Az elveszett szavak idején

Van, hogy nincsenek szavak
és kiüresednek a betűk.
A „b”-k békéje bánatba fúl,
az „f”-ek fénye kifakul,
s a gyöngéd „gy”-k is gyászba borulnak.
Ilyenkor, az elveszett szavak idején,
mikor ordítanak a neszek,
mikor faltól falig csörömpölnek a csöndek,
s a csontsoványra fogyott érzések
nem bírják már el a valóságot,
a hófehér papír is csak néma requiem,
végtelenbe küldött, „miért”.
S nem felel senki sem.
Nem felel senki sem.

2015. november 5., csütörtök

Novemberi elégia

Viaszba dermedt november áll őrt a ház előtt,
ránk zárva a tél masszív, lélektelen ajtaját,
s krizantémok sárga mosolyába fúlt temetők
illatát idézik tejködbe ájult éjszakák.

A fényüket vesztett napok bénán szédelegnek,
az idő eltöpreng, meg-megáll – tétova vándor,
s a fűtött szobák mélyén újragyúlt szerelmek
tüzétől elillan a csüggedés, mint a kámfor.

2015. november 2., hétfő

Profán kérés

Mondj imát apró édesanyámért,
az én hitem gyönge s földhözragadt,
én kérek, ki tőle még sose kért:
vegye le róla a fájdalmakat.

Asszony vagyok, anya is - és gyermek,
szívemben profán és önző vágyak.
Nézze el, ki embert élni enged,
s tartsa meg nekem édesanyámat.

2015. október 29., csütörtök

Ünnepvárás

Talán énekkel, nevetve kéne
kezünket tárni a jajterhes égre,
köszönteni a közelgő telet:
szép karácsonyt hozzatok, ti fellegek!

Menni kéne puhán, mint az árnyak,
erdőben ölelni a fázó fákat,
álmodozva várni a Nagy Napot,
hinni, elhinni: ma is gyerek vagyok.

Szájtátva állni kirakat előtt,
kívánni nagyot, éppen csak hihetőt,
s kamasz szívem ráncait vasalva
fittyet hányni az összes szarkalábra.

2015. október 25., vasárnap

Neurózis


Október legközepén, mikor
kigyúl a szép lampionvirág,
az ősz óarannyal antikol,
és vetkeznek az erdei fák,

ködszoknyáját földre eresztve
reszket ezer napsütötte térd,
s boldogan meghalna bármelyik
egyetlen csenevész tavaszért.

Esők esnek még fölfelé is,
az ég önmagára visszahull,
s az ősz, e szívós neurózis
csak bajnak szegődik társamul.

2015. október 20., kedd

Magányzárka

Mentes vizet iszol
szobahőmérsékleten,
ablak, ajtó zárva -
nem élsz túl veszélyesen.

Neked elég  kaland
faltól falig életed,
s lelked száz tövisét
elszántan hegyezgeted.

Mantrázod, s elhiszed,
a konok sors eltiport,
ha kimész is, bent vagy:
léticsiga összkomfort.

2015. október 17., szombat

Októberi melankólia

Az októberi alkony úgy zuhan a földre,
hirtelen halállal bújik feketébe.
Eltűnnek a kertből idehulló árnyak,
s tonnányi súlya lesz aprócska szobámnak.

Mintha jeges űrbe szakadna a szombat,
úgy kell előcsalni házából a Holdat.
Ülök a sötétben, taszít a lámpafény,
én vagyok a zérus vákuumom közepén.

Ki ne fosszák lelkem a szűkülő nappalok,
versből kovácsolok magamra lakatot.
Éjszínű tél jön, már ott áll a határon,
de tavaszig kitart önkéntes rabságom.

2015. október 10., szombat

Cinkeigéző

Gyere cinke, te kicsinyke,
etetőben vár a mag.
Ébred az ég, s hálóinge
minden reggel felhasad.

Kicsi cinke, add nekem a
kék-fekete tolladat,
hadd írjam az ablakomra,
milyen nagyon vártalak.

Sárga mellű cinkemadár,
vidítsd fel a bús eget:
tudja a tél, bármerre jár,
ahogy jön, úgy elmehet!

Két tenyerem puha paplan,
hogyha fáznál, bújj ide,
elringatlak csöndben, halkan,
maradj velem télire!




2015. október 7., szerda

Pólusok

Kedvem fölött az ősz köröz,
önnön magamba bebörtönöz.
Fakul a zöld, mélyül a csönd,
ködköpködött és öreg a föld.

Ébred a Nap, erőre kap,
fején kénsárga szalmakalap.
Rózsa az ég, belém harap,
kedvem harsog a foga alatt.

2015. október 4., vasárnap

Naptárlapok - Október

Októbert ír a véknyuló’ naptár,
vénasszony grimaszol egy tükörben,
rég messze jár a sohase volt nyár,
hogy bottal a nyomát se üthettem.

2015. szeptember 24., csütörtök

Az első őszi nap margójára

Még rajta az őszön a magzatmáz,
de felsír a szívben a bánat.
A kertkapuban a szél paroláz,
és  sorra bólintja a fákat.

A hajnalba hasít egy reflektor,
átrobog a házon a reggel.
Bennem a lélek szigorú lektor,
mi átírja kedvem egy verssel.

Örök tavasz van, csak kendőt kötött
és hátára vett egy kardigánt.
Lám, ablakom előtt már oszlik a köd,
s október elfut toronyiránt.

2015. szeptember 13., vasárnap

Borostyán szerelem

Tudom, apránként végleg elszakad,
hiszen felnőtt pár röpke perc alatt.
Hogy első szavait rámnevette,
és ringattam nemrég…, messze-messze.

Karjaim közt valahol elveszett
e villanásnyi, másfél évtized,
alig érkezett és menne máris,
szép, okos fejében terve száz is.

Két tenyeremben vonal a sorsa,
egymásba  szőve, csontom  a csontja.
Fejemre nőtt, gyönyörű gyermekem
múlhatatlan, borostyán szerelem.

2015. szeptember 11., péntek

Önkényes időszámítás

Ma igazi ősz van odakint.
Lapozzuk át ezt a pénteket,
a hetet-havat s a bús telet
a helyi öröknaptár szerint.

Legyenek szombat-vasárnapok,
olykor egy széltoló csütörtök,
amit zabhegyezéssel töltök,
esetleg ötölök-hatolok,

míg ugrom a százszínű nyárból
a megunhatatlan tavaszba,
s tán a kedd se nagyon zavarna
már az új időszámítástól.

Még az is lehet, hogy kibírnám
a szerdák szolgalelkűségét,
vagy hogy újra és újra hétrét
görnyedt hétfők szabadulnak rám.

Így naptárreformot hirdetek,
a tavaszt most kidoboltatom,
s önkényes kalendáriumom
adjon a nyárnak majd ihletet.

2015. szeptember 5., szombat

Naptárlapok - Szeptember

Süt, aztán elborul, ki-betakarózik,
megágyaz a Földön a szeptember,
szendereg az év a következő nyárig,
s majd megébred együtt a kedvemmel.

2015. szeptember 3., csütörtök

Őszi megmondócska

Ősz lesz, jön a kesz-
és lábtyű, ó, jaj,
majd varjakkal kelsz,
károg a bús raj.

Kalapos, friss szél,
száz kilométer,
tüsszögsz, s lám, elkél
a gyógyszertégely.

2015. augusztus 30., vasárnap

Nyárvégi mondóka

Maholnap ősz lesz,
bánatos,
és hiába-sárga
a villamos,
eső jön majd
és fergeteg,
eresz-dzsessz lesz:
csöpörög-csepereg.

De ma még nyár van,
tikkatag,
az árnyékban vízágyak
ringanak,
süt cefetül,
mulat a Nap,
pedig őt nem védi
szalmakalap.

Játék korhatár nélkül

Az élet játék, hol nincs felső korhatár,
hisz’ kőbe nem véste senki, hol a vége.
Jöttem egyszer, várva vagy váratlan, s talán,
hogy voltam, lesz is, ki egyszer elmesélje.

Évfordulók – egy-egy korhatárincidens
csupán a könyörtelen tükör két felén,
még enyém lehet akár az öt kontinens,
és körbemehetek a világ peremén.

Nem zabolázom ráncokba gyűrt éveim,
jönnek velem, mint kopottas játékszerek,
libikókázom álmaim rétegein,
de ma már tudom, hogy bármit átvészelek.

Van pár játszótársam közel és távolabb,
persze csupa siheder és örök csitri,
nem nézik, az élet mit visz és hányszor ad,
és együtt szoktuk a sorsot kinevetni.

Minden esztendő csak egy korhatárszakasz:
ma itt, holnap ott – pedig nem mozdult semmi.
Az életet játszom, s minden nap új tavasz. 
A kor határtalan. Épp annyi, amennyi.

2015. augusztus 21., péntek

Őszi rózsák

Falovacskán érkezik a gyermek-ősz,
begaloppozza a hajnali kertet,
a rózsabokornál kicsit elidőz,
s aprócska kardjával szirmokat perget.

Vágtatni kezd, nyomában kis förgeteg,
puha fészkén a vörösbegy megriad.
Tegnap még nyár volt, s lám mire fölkelek,
szürke az ég és kopott a kerti pad.

Valami történt, tán valaki járt itt,
kaján kacagást suhint felém a szél.
Rózsabokrom ringatja virágait,
s egy vásott, szertelen kölyökről mesél.

2015. augusztus 15., szombat

Naptárlapok - Augusztus

Hanyatt fekszik a léha nyár az égen,
nyakába csorog az édes dinnyelé.
Tegnap nála járt az ősz vendégségben,
s csillagokat hintett a lába elé.

2015. augusztus 2., vasárnap

Naptárlapok - Július

A kertek talpig kajszi-aranyban állnak,
a nyár arat a lobogó ég alatt,
s míg foszló kenyeret álmodik a kéve,
száz förgeteggyerek szerteszét szalad.

2015. július 30., csütörtök

Futó zápor

Apró csikktutaj a pocsolyatengeren,
egy friss, nyári zápor, akár egy szerelem.
Vásottkölyök-utcák, lubickol a város,
 Budapest mezítláb is épp olyan sármos.

Táncol a Duna, a rakpart jó  gardedám,
fürdenek a terek mind a két oldalán.
A csöndes esőben forog a nagy falu,
lábán hidakból font időtálló saru.

A horizonton túl hőhullámlovagok,
de hűsek az éjek, és én is jól vagyok.
Csak szusszant egyet a nyár, kicsit megpihent ,
eshet odakint, ha a nap süt idebent.

2015. július 18., szombat

Körös-parti anziksz

Kifeszített fehér vászon itt a csend,
alatta a Holt-Körös engedelmes vize.
Míg fest a nyár, az elme elmereng:
hogyha van éden, annak itt kell lennie.

Kerülném a vézna közhelyeket,
hogy ring a sás és ladik koppan a stégnek,
hogy egy vércsepár épp összeveszett,
de rajzolni lehetne a békességet,

hogy olyan a táj, mintha aludna,
s a hőség tetoválná rá az álmokat,
hogy a folyó zölden borul virágba,
s a szemközti nádasba gólya látogat.

Mégis írom, mit előttem százan,
hiszen errefelé őshonos a béke,
oly könnyű hinni bármi’ csodában,
hol az ég földre száll, s a föld föl az égre.

2015. június 27., szombat

Lopott idő

Szájtátva, teljesen elernyedetten,
ölemben alszik a szombat délután.
Kint a kertben, a láblógató csendben
két kezem elpihen puha szöghaján.

Zavartalan, békés és szép az álma,
hiszen nem tudja még, hogy meglopom őt.
Mielőtt a jövő hét ránk találna,
a holnapnak adom az elcsent időt.

2015. június 22., hétfő

Eltévedt október



Ez a kedd is csak egy hétfő – inkognitóban,

akár a nyár, ami az ablakon betekint,

a nyomasztóan palaszürke ég közel van,

s mintha hervadásnak indult volna odakint.



Szívem esőre áll és földig ér a kedvem,

csöndben fejemre húzok egy vonuló felhőt,

nem sok derűt ígér, mikor hétfő van kedden,

s egy eltévedt október áll az ajtóm előtt.

2015. június 17., szerda

Illúzió

Mintha vágy volna, de csak emlék,
mintha most volna, ami oly rég,
mintha valóság, pedig mákony,
üvegen pára, homokban lábnyom.

Mintha itt lenne, ami távol,
mintha engedne, ami gátol,
mintha megélném, szinte látom,
éber kómában, álomhatáron.

Mintha még hívna, aki elment,
mintha csak volna, ami nem lett,
mintha tükör, pedig egy ablak,
ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

Mintha már múlna, ami mégsem,
mintha láng gyúlna a sötétben,
mintha költemény, de csak szándék,
egy vers, ami szív, szív, ami játék.

2015. június 14., vasárnap

Pincehideg

Perzselő nyár. Az asztalon kékfrankos, mi-
pincehideg, mint magányos tekinteted.
Valahol zongora szól. Fogaid malma
rommá őrli az elpazarolt éveket.

2015. június 11., csütörtök

Fecskecsend

Egy nap majd elnémulnak a fecskefészkek,
és a villanydrótok leszállópályáin
csak galambok feszülnek az esti szélnek.

A legelső hallgatag tavasz furcsa lesz.
Aztán alkalmazkodunk (mint a madarak),
s többé nem csivitel „jó reggelt” az eresz.

Mintha-ősz lesz akkor és alig-kikelet,
mint valami különös öröknaptárban,
egymásra hágnak a zord hétfő reggelek,

az alkony csöndet fest a házak falára,
s a hétköznapok szívverését elnyomja
majd a pergő mész monoton surrogása.

2015. június 9., kedd

Naptárlapok - Június

Az  év  apránként elüti a delet,
a Nap önnön árnyékába menekül,
Szent  Iván vállain viharfellegek,
a kamra mélyén már lekvár édesül.

2015. június 7., vasárnap

Elrebbent vers

Egy ilyen fülledt délelőtt,
ami nem jó semmire,
az ember verset ír előbb,
majd eldobja sebtibe’.

Repül a rím, a szó se szól,
a pillanat elveszett,
a forró égbolt rád hajol,
a nyár élve eltemet.

Számtalan bágyadt gondolat
sír a tikkadt fű között,
s felborult papírszobrodat
görgeti egy szélkölyök.

2015. június 4., csütörtök

Rozsdamosoly

Zegzugos emlékek között járok,
s megszólít egy múltba tűnt otthon.
A függönyökön újdonsült ráncok,
mint felhők bölccsé érett homlokon.

Lavórvíztükör, torz rozsdamosoly,
elfeledett ritmust csöpög a csap,
a vén szekrényben egy tetszhalott moly
csipkerózsa álmából szárnyra kap.

Gyermekzsivaj tódul a gangon át,
s mozdulatlan réginyár-levegő,
ifjúságomnak bérházudvarát
kinőtte alólam a szűk idő.

Minden megkerül, ami elveszett,
visszatalált hozzám pár évtized.

2015. május 30., szombat

Időzavar

Megszökik az idő
estétől reggelig,
ami meg itt marad,
hajamba költözik.

Szarkalábat ültet
s gondozza napra nap,
holnapom húsából
minden perc kiharap.

Mögöttem épp elég,
előttem: rejtelem,
úgy érzem, örökké
magamat kergetem.

Odabent ifjú lány,
idekint meg asszony,
tükörben sem látom
abszurd janus-arcom.

2015. május 22., péntek

Versíró idő

A tavasznak kihűlt kávé íze van,
álmatag felhőket vonszol a szél.
Egyre csak esik, esik, szakadatlan,
üröm szitál és bánat szemerkél.

E versíró idő rímeket érlel,
hogy ez a péntek se vesszen kárba.
S mire az est a horizontra térdel,
minden sornak megkerül a párja.

2015. május 17., vasárnap

Naptárlapok - Május

Május a jussát kéri, s eléri,
hogy nyugtalan tamtamot verjen a szív,
egyre csak egyre kéne ölelni,
kacér a kikelet, a szolid-szelíd.

2015. május 15., péntek

Ihlet

Az ihlet, mint a zen, megfoghatatlan,
nem lefesthető, békés csendélet.
Másvilág, sárkány kitátott szája,
ármány, elmúlás, viperaméreg.

Mint kalóz a zsákmányát, fogva tart
e sírig tartó, abszurd szerelem.
Lila borzongás e furcsa rabság,
látszat-szabadság, világegyetem.

2015. május 14., csütörtök

Diszkalkulia

Én sose álltam hányadán
semminek, mert gyatrán ment a matek.
Négyzetre még emeltem tán,
de lehet, hogy rosszul emlékezek’.

Nálam nagy ramazuri volt
a totális bináris számrendszer,
nekem csupán homályos folt
a pont, a tükörkép meg a tengely.

Halványan dereng egy csinos
hármas az érettségin (hogy a…?!),
ilyetén tudásomat, nos,
agyam ott helyben lefóliázta,

majd egy polcra került fel
jó magasra, tudtam, úgyse kell már,
s a négy alapművelettel
se lettem tán túlontúl nagy szamár.

2015. április 20., hétfő

Ha nem írsz mindig

Ha nem süt a pék kenyeret,
a tegnapit még eheted,
s pár félig száraz kiflivég
egy jó gubához épp elég.

Ha a kertész szabadnapos,
ha az előadás lapos,
ha a banán világoszöld,
talán azért forog a föld.

Ha cipőd sarka elkopott,
dönthetsz, kell vagy eldobod,
s ha fakó a vasárnap,
fordíts hátat a világnak.

De ha éppen teher a toll,
ha az ihlet nem válaszol,
a költő ajka néma tó,
s kiszáradt vízesés a szó,

jöhet tavasz, nem derít fel,
mint egy robot, kelsz és fekszel,
csobban a szív, majd elmerül,
ha nem írsz mindig legbelül.

2015. április 5., vasárnap

Carpe diem

Mint vészjósló, szürkéskék madarak,
felhők köröznek a város felett,
szárnyaik közt vad vihart tartanak
s csőrükkel szaggatják fel az eget.

Esők jönnek, s a fák sziromkönnyét
buzgón nyeli az éhes kanális,
jobbról verőfény - amott éjsötét,
a tavasz voltaképp rém banális.

Ugyanaz a szél jár körbe-körbe,
mit már számtalan költőcske megírt,
mindig bolond és ugyanúgy röpke -
mégis, valahogy rendre felderít.

Mert még a nyár is messzinek tetszik,
és lehet toporogni a mában,
húzni az időt, addig-ameddig,
megfékezni, ami zabolátlan.

Én ráérek. S elnézem az eget,
a százszorszépeket és az esőt.
Te fuss. Én megfejtem, mit rejteget
a tegnapután és holnapelőtt.

2015. március 31., kedd

Naptárlapok - április

Idén is kissé dilis az április, 
jó, ha kiderül, ma beborul-e még, 
hív a kikelet, de mosolya hamis, 
lám, kacagva szakad le reánk az ég.

2015. március 30., hétfő

Tavaszi tézis

Nézd, a rügyekben már ott toporog
a bomlás nagyszerű ígérete.
Minden hóvihar emlék lett mára,
s katicabogár száll a kezedre.

Még fáj a tél? Hát fájjon! Légy konok,
hisz mindig tavasz jön ellene.
Nincs a jónak örök garanciája,
de csak az életbe halhatsz bele.

2015. március 15., vasárnap

Papírkosár

Mennyi minden elfér
egy papírkosárban.
Kútmély sötétjében
hetedhét világ van.

Kis kupac narancshéj,
konyakos meggy burka,
régi ceruzacsonk,
aszott almacsutka.

Felszólító levél
széttépett teteme,
elhajított sorsjegy,
ki tudja, nyertem-e.

Papírgalacsinok,
sok gyűrött gondolat,
megszületnek, aztán
végük egy perc alatt.

Kibicsaklott rímek
ölelkeznek össze,
sírva tántorognak
e verstemetőbe.

S hullik rájuk levél,
ezerszer olvasott,
lepréselt pipitér
és cseresznyemagok,

s megtelik a kosár
halomnyi vacakkal,
hullik a férgese,
akár e kacat-dal.

2015. február 22., vasárnap

In Memoriam F. Á.

Háromsorokat
hagytál árván. Mivé
lesznek nélküled?

*

Három sorban nem
lehet búcsúzni. Neked
sem sikerült. Kár.
Érted…

2015. február 16., hétfő

Ars poetica

A költő szava porcelán
a valóság vitrinében,
golyóálló üveg mögött
vigyázott törékeny éden.

Rejtőző fiók-fióka,
vagy világba kiáltott dal,
a költő szava súgva is
birokra kel a világgal. 

2015. február 15., vasárnap

Naptárlapok - Március

Micsoda ragyogás, micsoda fény,
piercing a Nap az égbolt köldökén.
Arany szemét a földre kacsintva
lányságát a márciusnak adja.

2015. február 12., csütörtök

Anyaság

Kikandikál a talpad, te gyermek!
Hogy meg ne fázz, jól betakarlak.
Fertály óra csak, míg reánk virrad,
a holnap addig még szendereg.

Tengerek ringassanak álmodban,
a tudattalan majd elrepít,
mászd meg az Altáj Arany-hegyeit –
én veled utazom, kisfiam.

Forró sivatagokon kelünk át,
és bejárunk apró falvakat.
Képzeletünk ravasz ördöglakat,
s lám, vitorlások az éjszakák.

Napjaink vásznát feszíti a szél,
homlokunk mögött a Nap ragyog.
Én szakadatlanul veled vagyok,
s maradok úgy is, ha küldenél.

2015. február 9., hétfő

Letargikus metaforák

Szomorú szívószál vagyok
egy víg koktélospohárban,
bánatom dús szőnyegében
egyre elbotlik a lábam.

Vagyok jéggel vert gabona
magjába dermedt reménnyel,
álmatlan éj, híg vacsora,
erdő, ami lábon ég el.

Kedvem epe mézbe mártva,
a testem csak tok, dísztelen.
Silány, olcsó metafora,
mi bukdácsol a rímeken.

2015. február 5., csütörtök

Naptárlapok - Február

Harsány rianás a tág láthatár,
a februári Nap feltépi az eget,
s a fényen túlról kihallatszik már
a csengve-bongva közeledő kikelet.

2015. január 25., vasárnap

Pofonegyszerű

Az ember mindent túlmisztifikál:
pedig a pillangó is csak lepke,
s a bimbó se rútabb rózsáinál,
csak mert nincs még tündökölni kedve.

Nem bonyolult, csak egy oximoron,
hogy a savanyúcukor mézédes.
Bármi felépülhet a romokon,
csak vegetálni életveszélyes.

2015. január 21., szerda

Kacska vigasz

Hogyan lehet megmenteni
süllyedni látszó álmokat?
Csak a két szemed kérdezi…
Nem jut szóhoz a gondolat.

Kacska vigasz, kibicsaklik:
minden, mi születne, frázis.
Fiaik tűnt ábrándjait
sírják az édesanyák is.

2015. január 19., hétfő

Naptárlapok - január

Megettem egy egész zacskó szotyit.
Másra amúgy se jó a január.
Szerintem még ő is unatkozik:
ködöt köpköd, míg a tavaszra vár.

Fakó vers

A múlt nyár napraforgóaranyát
a tél szotyolahéjszínre festi,
az ég is viseltes lódenkabát,
mit nem akar már fölvenni senki.

Hajnaltól délig nyújtózik a köd,
s mire eszmél a nap, az est lehull.
Tegnapi álmaid újratöltöd,
de reggelre mind sorra kifakul.

És beleolvadsz a félhomályba,
vonszolva magad mögött a kedved.
Villamosra szállsz, csak mert sárga.
S közben az eső megint elered.

2015. január 12., hétfő

Élet múlt időben

Ötven leszek idén.
Bőven sok(k),
bőven túl
életem delén...
A halványuló álmok,
szűkülő terek
égre tárt tenyerét
a mindennapok
kíméletlen
penge-
ÉLE
vágja.
Már csak a múlT idő
jele van hátra.

2015. január 4., vasárnap

Útravaló

Mielőtt élnél önkéntes
számkivetetten
(újra és újra elbújva
a beléd épült csendben),
engedd, hogy magamat
magányodba rejtsem.
S hogy magadat belőlem
ki ne felejtsem,
hagyd az ajtót résnyire,
megtalálni engem.