Messze még, anyám, a végső, záró számadás –
újhold jön, csillaggal vert ég és tücsökzene.
Tudom, milyen meddő már e gyermeki vallomás,
zárd mégis szépségkoldus, gyöngécske szívedbe.
Féltelek, s tudom, oly szűkszavú a szeretet,
de tán nem késő még a lelkem szóra bírni.
Adj időt kezemben tartani a kezedet,
s az elherdált évek fölött sírni, csak sírni.
2014. április 28., hétfő
2014. április 24., csütörtök
Az út mellett hagyott lány
Alig-május van, zigóta-nyár,
csatasorban áll ezer tűsarok,
útnak indul egy aszfaltbetyár
egy lányért, kit az út mellett hagyott.
csatasorban áll ezer tűsarok,
útnak indul egy aszfaltbetyár
egy lányért, kit az út mellett hagyott.
A flaszter mentén szőke, barna -
pillangótestük néma tüntetés.
Az alkony bikinivonala
szánalmas, fájó múltba révedés.
Elfolyó karamell az emlék,
egy zavaros, félregombolt este,
a többiek csak szomorú lepkék,
ő nem fakul, a szép istenverte.
a többiek csak szomorú lepkék,
ő nem fakul, a szép istenverte.
2014. április 22., kedd
Félig megevett vers
Mint a kiflik pékségben a polcon,
mellkasomat hátadhoz szorítom,
s ha fordulunk, jóváhagyom azt is,
hisz' egy kifli mégse lehet hisztis.
Olykor alszunk, mint a kerek perec,
hogyha hagyom, félig eleszegetsz.
Kezünk-lábunk összeboronázik,
azt se tudni, melyikünk a másik.
mellkasomat hátadhoz szorítom,
s ha fordulunk, jóváhagyom azt is,
hisz' egy kifli mégse lehet hisztis.
Olykor alszunk, mint a kerek perec,
hogyha hagyom, félig eleszegetsz.
Kezünk-lábunk összeboronázik,
azt se tudni, melyikünk a másik.
2014. április 21., hétfő
Zivatar
Pokoli forrósággal tűz a nap,
a bőröm szinte lángra kap.
a bőröm szinte lángra kap.
Mint egy nyári képen pontban délben,
hullámzanak a tűzfalak.
hullámzanak a tűzfalak.
Felhőcunami zuhan a földre,
forog a táj körbe-körbe.
Mint tárt szárnyú madár ha vízre száll,
égmoraj simul a csöndre.
És már szakad is a szélesvászon,
ömlik, zuhog téren, házon.
Boldog vagyok, míg a filmem forog,
a moziban bőrig ázom.
2014. április 20., vasárnap
Áprilisi dal
A kopott kerti asztalon
tolvajjá lesz az alkalom,
s a zöld napernyő-ég alatt
tollat ragad a pillanat.
Megírják magukat a fák,
a szerelmespár-orgonánk,
a lyuk a házunk ereszén
s a délutáni feketém.
És ír a hintaágy-hajó,
a felhő ki-betakaró,
a töltésen futó vonat
csak zakatoló gondolat.
Nézi a bugris április,
hogy megír versem Téged is,
elénekli magát a dal,
vagy elhallgat, ha úgy akar.
tolvajjá lesz az alkalom,
s a zöld napernyő-ég alatt
tollat ragad a pillanat.
Megírják magukat a fák,
a szerelmespár-orgonánk,
a lyuk a házunk ereszén
s a délutáni feketém.
És ír a hintaágy-hajó,
a felhő ki-betakaró,
a töltésen futó vonat
csak zakatoló gondolat.
Nézi a bugris április,
hogy megír versem Téged is,
elénekli magát a dal,
vagy elhallgat, ha úgy akar.
2014. április 17., csütörtök
Fegyelmezett vers
Szelídítem magamban a becsvágyat,
hiú álmaimat csillapítgatom.
Hisz’ kedves kis völgyek közt fut a lábam,
és túl messzi, túl magas a hegyorom.
Csak bámulok fel a Nap közelébe –
ha volna is, megperzselődne szárnyam.
Kivagyiságom csúfos véget érne
a távoli bércek meddő rohamában.
Gyalogszerrel indultam, akaratlan,
köröttem társak repültek a csúcsig.
Fegyelmezem a becsvágyat magamban:
a hegyek nőnek, az élet meg múlik.
hiú álmaimat csillapítgatom.
Hisz’ kedves kis völgyek közt fut a lábam,
és túl messzi, túl magas a hegyorom.
Csak bámulok fel a Nap közelébe –
ha volna is, megperzselődne szárnyam.
Kivagyiságom csúfos véget érne
a távoli bércek meddő rohamában.
Gyalogszerrel indultam, akaratlan,
köröttem társak repültek a csúcsig.
Fegyelmezem a becsvágyat magamban:
a hegyek nőnek, az élet meg múlik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)