Oly sötét ez a téli éj,
mintha titkokat rejtene.
Riasztó ez a semmi-fény -
felhőkbe bújt az ég szeme.
Az álmok is messze futnak,
menekül a szép gondolat.
Hideg kéz markolta szívem
csupán lüktető árnyalak.
Keserűség virraszt bennem,
oly’ hiába altatom…
Rám borult e konok éjjel,
s most itt zokog a vállamon.
2006. január 30., hétfő
2006. január 29., vasárnap
Eméssz fel
Ma csak a szád kell és a kezed,
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet -
nézd, a testem mennyire árva.
Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat -
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.
Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.
Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél -
s én minden sorommal megáldalak.
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet -
nézd, a testem mennyire árva.
Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat -
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.
Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.
Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél -
s én minden sorommal megáldalak.
2006. január 27., péntek
Sír egy bokor
Hirtelen száll le az este,
kékbe bújnak mind a fák,
megnyúlik az árnyak teste,
úgy várják az éjszakát.
Konok hideg jár az úton,
lába nyomán zúzmara,
nyögő ágnak hangját hallom,
égig száll a sóhaja.
Pőrén reszket, sír egy bokor:
jönne bár tűz, égő pokol!
Gyújtanád fel a telet,
aranyhajú kikelet!
kékbe bújnak mind a fák,
megnyúlik az árnyak teste,
úgy várják az éjszakát.
Konok hideg jár az úton,
lába nyomán zúzmara,
nyögő ágnak hangját hallom,
égig száll a sóhaja.
Pőrén reszket, sír egy bokor:
jönne bár tűz, égő pokol!
Gyújtanád fel a telet,
aranyhajú kikelet!
2006. január 20., péntek
Temetek
Temetem az egyszervolt
holnemvolt varázsát.
Ne mondd, hogy téged
mese még nem vert át.
holnemvolt varázsát.
Ne mondd, hogy téged
mese még nem vert át.
Temetem a hitet a
jóban és igazban.
Gyertyát gyújtok érte.
Ne hidd, hogy megbántam.
jóban és igazban.
Gyertyát gyújtok érte.
Ne hidd, hogy megbántam.
Temetek nevet, arcot,
mosolyok emlékét.
Vastag a páncélom,
holmi szó nem tép szét.
mosolyok emlékét.
Vastag a páncélom,
holmi szó nem tép szét.
Temetem évek sorát,
s rám hullik a föld.
Bénultan hallgatom,
ahogy a szél üvölt.
s rám hullik a föld.
Bénultan hallgatom,
ahogy a szél üvölt.
2006. január 14., szombat
Január - reggel - hangulat
A régi lemezjátszón tovagördül a Rolling,
hangos tussal becsobog a fürdőből a reggel.
Mezítlábak csattogó hangjára álmosan ring
a hintaszék, ölében szusszan egy szürke szvetter.
Karcos hideg didereg be a kitárt ablakon,
a párkányon rút madárként gubbaszt a január.
Jókedvem télire tett magjait szórom elé,
úgy csap le rá, mint aki régóta csak erre vár.
Odakint rügybe zártan toporog a kikelet,
míg szürke ködbe burkolva jajdulnak az ágak.
Ablakot csukok, belémsajog a Lady Jane,
s a szombat nehézkesen nekiindul a mának.
hangos tussal becsobog a fürdőből a reggel.
Mezítlábak csattogó hangjára álmosan ring
a hintaszék, ölében szusszan egy szürke szvetter.
Karcos hideg didereg be a kitárt ablakon,
a párkányon rút madárként gubbaszt a január.
Jókedvem télire tett magjait szórom elé,
úgy csap le rá, mint aki régóta csak erre vár.
Odakint rügybe zártan toporog a kikelet,
míg szürke ködbe burkolva jajdulnak az ágak.
Ablakot csukok, belémsajog a Lady Jane,
s a szombat nehézkesen nekiindul a mának.
2006. január 13., péntek
[Július volt]
Július volt, fülledt, poros, nyári délután,
de éjsötét felhőket vajúdott a távol.
Akár égő sebhelyek a messzeség hátán,
visszhangzott az égbolt a villámok jajától.
Messziről és hosszan jajveszékelt a szél,
míg a bénult szívű, riadt városra zuhant,
kemény volt és szívós, akár a vert acél,
a házak vinnyogva sírtak a tetők alatt.
A víz öklendező csatornák közt robogott,
fák halott testrészeit görgetve a földön,
akár, ha hegynyi hullám támadja a partot,
hogy a föld színéről mindent eltöröljön.
Mintha tort ültek volna féktelen ördögök,
démoni hangokkal teltek utcák és terek,
fekete vászon feszült ki a hegyek fölött,
sikoltozott a szél, akár rémült kisgyerek.
Aztán hirtelen csönd lett, mint ha film szakad,
a nyár tócsákba dermedt a szürke betonon.
A Duna egykedvűn ringatta a hidakat,
s nézte, ahogy a vihar kelet felé oson.
de éjsötét felhőket vajúdott a távol.
Akár égő sebhelyek a messzeség hátán,
visszhangzott az égbolt a villámok jajától.
Messziről és hosszan jajveszékelt a szél,
míg a bénult szívű, riadt városra zuhant,
kemény volt és szívós, akár a vert acél,
a házak vinnyogva sírtak a tetők alatt.
A víz öklendező csatornák közt robogott,
fák halott testrészeit görgetve a földön,
akár, ha hegynyi hullám támadja a partot,
hogy a föld színéről mindent eltöröljön.
Mintha tort ültek volna féktelen ördögök,
démoni hangokkal teltek utcák és terek,
fekete vászon feszült ki a hegyek fölött,
sikoltozott a szél, akár rémült kisgyerek.
Aztán hirtelen csönd lett, mint ha film szakad,
a nyár tócsákba dermedt a szürke betonon.
A Duna egykedvűn ringatta a hidakat,
s nézte, ahogy a vihar kelet felé oson.
2006. január 12., csütörtök
Tarkód mögül
Amikor kialszik a tűz
s az édes fáradtság
az álom karjaiba űz,
két kifliként görbülünk -
test a testhez.
Az éj mámorral fűszerez,
akár ha nyár lobogna
be az ablakon,
s míg tarkódon tolvajjá lesz
az alkalom szülte csók,
az ég, e csillag pettyezte pók,
kék hálóját csöndben
ránk szövi.
s az édes fáradtság
az álom karjaiba űz,
két kifliként görbülünk -
test a testhez.
Az éj mámorral fűszerez,
akár ha nyár lobogna
be az ablakon,
s míg tarkódon tolvajjá lesz
az alkalom szülte csók,
az ég, e csillag pettyezte pók,
kék hálóját csöndben
ránk szövi.
2006. január 10., kedd
Belőlünk ébred
Belőlünk ébred a tavasz.
Nézd, a tegnap jegét szelíd
hullámmá csókolta a Nap,
s szívünkről is leolvadtak
egymásra dermedt napjaink.
Így van ez, belénk mart a tél.
Sajgó sebeinkről csupán
megtört tekintetünk beszél,
s csak érintésünk súgta meg:
a tavasz belőlünk ébred.
Nézd, a tegnap jegét szelíd
hullámmá csókolta a Nap,
s szívünkről is leolvadtak
egymásra dermedt napjaink.
Így van ez, belénk mart a tél.
Sajgó sebeinkről csupán
megtört tekintetünk beszél,
s csak érintésünk súgta meg:
a tavasz belőlünk ébred.
2006. január 6., péntek
Árnyék a falon
Árnyék suhant át a szobán,
s egy pillanatra megállt szívem fölött,
mint mikor tiszta ég alatt
valahol a távolban már mennydörög.
Lélegzetem is elakadt,
ahogy az ólmos perc megszorongatott.
Fuldokolva néztem rád, de
nem ütöttél faladon ma ablakot.
s egy pillanatra megállt szívem fölött,
mint mikor tiszta ég alatt
valahol a távolban már mennydörög.
Lélegzetem is elakadt,
ahogy az ólmos perc megszorongatott.
Fuldokolva néztem rád, de
nem ütöttél faladon ma ablakot.
2006. január 2., hétfő
Évszakok a télben
Beleőszülök ebbe a télbe,
hajamba deret lop az idő.
Arcom hideg ostromolta,
kiégett mosoly-temető.
Szemhéjam lehullt falevél,
ajkam kicsorbult, kék penge.
A monoton hulló eső
mintha szívemből eredne.
Két kezem két konok ököl,
tíz ujjam tíz tavaszba ér.
A bőröm alatt lobogó nyár
örök túlélésre ítél.
hajamba deret lop az idő.
Arcom hideg ostromolta,
kiégett mosoly-temető.
Szemhéjam lehullt falevél,
ajkam kicsorbult, kék penge.
A monoton hulló eső
mintha szívemből eredne.
Két kezem két konok ököl,
tíz ujjam tíz tavaszba ér.
A bőröm alatt lobogó nyár
örök túlélésre ítél.
Víz viszi
Patyolat reggelem délutánba hajlott,
alig mozdultam, s a nap estébe fakult.
Elszabadult filmszalagként fut a jelen,
a stáblista alá szép zenét fest a múlt.
alig mozdultam, s a nap estébe fakult.
Elszabadult filmszalagként fut a jelen,
a stáblista alá szép zenét fest a múlt.
Az órák számolatlan’ szaladnak velem,
a rám zuhant éjből kirángat a másnap,
megriasztott álmaim új útra kelnek,
elmenőben még odaköszönnek a mának.
a rám zuhant éjből kirángat a másnap,
megriasztott álmaim új útra kelnek,
elmenőben még odaköszönnek a mának.
S én távolodom, mint a tegnapi felleg,
jött, ledobta terhét, és némán távozott.
Mára elolvadt, s tócsában áll a kedvem,
víz viszi a tavasz reményű holnapot.
jött, ledobta terhét, és némán távozott.
Mára elolvadt, s tócsában áll a kedvem,
víz viszi a tavasz reményű holnapot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)