Magamhoz ölelem az áldó napfényt,
mint aranyló kévét a marokszedő,
kinek fáradt hátán kacagva gurul
a rakoncátlan, csúfondáros idő.
Eső verte földszagot hordoz a szél,
s akár könnyű kendőt, hajamba köti,
felpántlikázza nyárba vágyó szívem,
fölkapja, s nevetve magával viszi.
Hullt virágszirmok közt futnék utána,
de a rámfonódott tavasz visszatart,
s én két évszak közé szorultan várom
az első igazi nyári zivatart.
2005. április 27., szerda
2005. április 25., hétfő
Beléd hímezem magam
Nem menekülsz,
ma végleg belémcsókoltalak,
itt vagy minden érzékemben,
elsimulsz a bőröm alatt.
Ágálhatsz vagy elfuthatsz,
akár meg is tagadhatsz,
minden téglát, mit széjjelhordtam,
újra s újra fölrakhatsz.
Építhetsz hegymagas falakat,
melyeken méternyi a vakolat,
bástyádra - mégis - minden éjjel
én tűzöm ki zászlómat.
Belehímeztem magam, s ha
letéped is, győztesen lobogok,
hasadozott vászon-szívem
évek során semmit sem kopott.
Szívós vagyok, mint a gránit,
skorpióként élem túl az atomvillanást,
de ha megölellek, én vagyok
a legfinomabb hermelin palást.
Hagyd hát, hogy kérgesült
szíved puha gyolcsba csavarjam,
zászlómról nevemet
újra életedbe varrjam,
most már mindörökre -
eltéphetetlenül.
ma végleg belémcsókoltalak,
itt vagy minden érzékemben,
elsimulsz a bőröm alatt.
Ágálhatsz vagy elfuthatsz,
akár meg is tagadhatsz,
minden téglát, mit széjjelhordtam,
újra s újra fölrakhatsz.
Építhetsz hegymagas falakat,
melyeken méternyi a vakolat,
bástyádra - mégis - minden éjjel
én tűzöm ki zászlómat.
Belehímeztem magam, s ha
letéped is, győztesen lobogok,
hasadozott vászon-szívem
évek során semmit sem kopott.
Szívós vagyok, mint a gránit,
skorpióként élem túl az atomvillanást,
de ha megölellek, én vagyok
a legfinomabb hermelin palást.
Hagyd hát, hogy kérgesült
szíved puha gyolcsba csavarjam,
zászlómról nevemet
újra életedbe varrjam,
most már mindörökre -
eltéphetetlenül.
2005. április 21., csütörtök
Esőkergető
Eső
verte földek illatába bújok,
hogy
az őszbe fordult tavaszban ne fázzak.
Tobzódó
fűszagból, eső ritmusából
húzok
fejem fölé vigasztaló sátrat.
Monoton
vonuló felhők bús seregét
nézem
pocsolyák fodrozódó tükrében,
tekintetem
buja zöldekbe simítva
széppé
szirmosul minden csúf emlékem.
2005. április 6., szerda
Magány-ügy
Érintésed hiánya úgy
feszül rám, mint kígyóra
fénylő, pikkelyes bőre.
Számat véresre harapva,
néma kiáltásba fúlva
szabadulnék belőle.
De hiába folylak körbe,
fonódom rád vágyba tekeredve,
csak sziszegsz rám, szóra sem
nyitva büszke ívű szádat.
Fuldokolva tépem magamról
a hiábavaló vágyat,
hisz akár edzett üveg,
oly rideg a hátad,
s közönyöd áttetsző faláról
gyöngédségem újra és újra
a mélybe hull.
Minden nappal halkul bennem
a tűz izzó ropogása.
Megdermeszt a csönd, mint
hegyoldalt a kihűlt láva -
és én hiába hívlak,
hogy megments végre,
magányomban rám találva.
feszül rám, mint kígyóra
fénylő, pikkelyes bőre.
Számat véresre harapva,
néma kiáltásba fúlva
szabadulnék belőle.
De hiába folylak körbe,
fonódom rád vágyba tekeredve,
csak sziszegsz rám, szóra sem
nyitva büszke ívű szádat.
Fuldokolva tépem magamról
a hiábavaló vágyat,
hisz akár edzett üveg,
oly rideg a hátad,
s közönyöd áttetsző faláról
gyöngédségem újra és újra
a mélybe hull.
Minden nappal halkul bennem
a tűz izzó ropogása.
Megdermeszt a csönd, mint
hegyoldalt a kihűlt láva -
és én hiába hívlak,
hogy megments végre,
magányomban rám találva.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)