Altatódal

gyere dúdolok neked
tedd csak vállamra fejed
hallga hallga halld a szél
ott az erdőn mint beszél

gyere dúdolok neked
két kezemben két kezed
hallga hallga halld a fát
hogy susog tengernyi ág

gyere dúdolok neked
hunyd le szépen két szemed
hallga hallga halld a Hold
fönn az égen mit dalolt

gyere dúdolok neked
együtt alszom el veled
hallga hallga halld a csönd
búcsúzóul rád köszönt

gyere dúdolok neked
átölelem szívedet
hallga hallga halld az est
dúdolómból álmot fest

hallga hallga csittre csitt
tündér jött és messze vitt
hallga hallga halld szívem
elringat az egy ütem

Névmások

téged beléd rólad
hozzád feléd nálad
névmások ezrével
vetem meg az ágyad

szemed hajad kezed
testedben az erek
ránc a homlokodon
sóhajtásod leszek

mindig most és hamar
ég a vágy és akar
bőröd a bőrömön
forró vihart kavar

engem belém rólam
hozzám felém nálam
névmások ezrével
gyújtod fel a vágyam

*3. vsz. 2014-ben lett módosítva

Már akkor is... (kisfiamhoz)

Mikor csak gondolat voltál,
majd szüntelen lázas akarat,
mikor még nem tudhattam,
hallom-e valaha hangodat,
már akkor is…

Mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan, de igaz,
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz,
már akkor is…

Mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint,
mikor még nem tudhattad,
milyen lesz neked majd idekint,
már akkor is…

Mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban,
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is…
 
már akkor is
nagyon
szerettelek

Éjmély

puha hó hullik
csak a csend hallik
csupa csipkében
bokor, ág alszik

puha ágy szusszan
hold az ablakban
csuda dolgokról
tavaszt álmodtam

csak a szív dobban
semmi sem moccan
téli éjmélyben
havazik halkan

Suta szavak

Kopott szavakon, elrongyolódott
rímeken, régi, unott frázisokon át,
bukdácsolva keresem egyenként
a betűket, mik hozzád vezetnek.
De hiába gömbölyítem az ó-kat,
az ő-ket, hagyom el, vagy teszem ki
a vesszőket, mindegyre kicsúsznak
tollam alól a selyemfényű szavak.
Mikor a tekintet vak, s a száj csak
néma, határozott vonal, akkor
a tinta, mint végenincs fonal, képes 
teleszőni a gondolat hófehér vásznát,
a betűre sóvár, telhetetlen papírt.
S talán adhat a bajra némi gyógyírt
egy suta, elkoptatott "szeretlek",
tán e szó még valamit jelenthet
így leírva, pőrén és kendőzetlenül.