Nekem a szó ma már kevés,
a mindenséget tedd elém.
Ma már nem elég egy mosoly,
hogy tudjam, jövőd is enyém.
Légy tűzforró vagy jéghideg,
a közöny megöli a lelkem,
ne értem legyél, s ne miattam,
légy csak egyszerűen - velem.
Légy, mint ki öröktől fogva
mellém szegődött társamul,
egy legyél velem, mint folyó,
mely ősi medrébe simul.
Értsd minden kis rezdülésem,
szólnom se kelljen, ha hívlak,
csak feszüljenek meg köztünk
azok a láthatatlan szálak.
Minden álmodban én legyek,
vagy kerüljön el az álom.
Hogy önzővé tettél, drágám,
magamnak talán megbocsátom.
2004. október 21., csütörtök
2004. október 17., vasárnap
Vanília égbolt
Talán az életben, talán túl a halálon,
talán teljesülhet egyszer minden földi álom.
Te döntöd el, ember, élni vágysz, mint eddig,
vagy megváltva halálod, tested jégbe metszik.
talán teljesülhet egyszer minden földi álom.
Te döntöd el, ember, élni vágysz, mint eddig,
vagy megváltva halálod, tested jégbe metszik.
Már nem féled a véget - éber álmod altat el,
gondolatod foglya vagy, ő dönti el, mit teszel.
S ha démonjaid várnak egy-egy szürke hajnalon,
s az őrület határán heg virít az arcodon,
gondolatod foglya vagy, ő dönti el, mit teszel.
S ha démonjaid várnak egy-egy szürke hajnalon,
s az őrület határán heg virít az arcodon,
lásd életed fényeit, mit álmaidba temettél,
boldognak hitt napjaidat, s mindazt, ami lehetnél.
S ha a magasasból lenéz rád a vanília égbolt,
zuhanj le a mélybe, hogy megleld, ami rég volt.
boldognak hitt napjaidat, s mindazt, ami lehetnél.
S ha a magasasból lenéz rád a vanília égbolt,
zuhanj le a mélybe, hogy megleld, ami rég volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)